Kurzusfelvételek számának alakulása
A kurzusfelvétel a rendszer legkritikusabb folyamatainak egyike. A megvalósított rendszerfunkciók komplexitása és az extrém leterheltség ellenére (az intézményi infrastruktúra fejlődésének köszönhetően is) a rendszerben egységnyi idő alatt felvett kurzusok száma folyamatosan nő.
A hallgatói tanulmányok szervezeésének egyik legfontosabb lépése az egyes félévekben végrehajtott tárgyjelentkezés, kurzusfelvétel. A folyamat gondos előkészítést kíván az adminisztrációt menedzselő szervezeti egységek részéről is, hiszen a meghirdetésből kifelejetett egy-egy kurzuskód nem kis bosszúságot okoz a tárgyat felvenni szándékozó hallgatóknak. A kurzusfelvételi folyamat logikáját (ki mit vehet fel, hány kredit értékben, milyen előfeltételek teljesülése esetén, mi legyen a hibaüzenetek szövege stb.) minden intézmény saját hatáskörben állíthatja össze és implementálhatja a rendszerben.
A kurzusfelvételi időszakban a rendszer különösen nagy terhelésnek van kitéve. Ebben az időszakban lép be a legtöbb hallgató és az ellenőrzések - logikai bonyolultságuktól függően - nagy erőforrásokat kötnek le a folyamatot kiszolgáló szervereken. Ennek ellenére (köszönhetően az intézményekben telepített egyre nagyobb teljesítményű hardver eszközöknek is) évről évre folyamatosan nő az egy másodperc alatt felvett kurzusok száma még akkor is, ha a hallgatói létszám csökkenéséből adódóan az egy félévre jutó összes kurzusfelvétel kevesebb lett az elmúlt évek folyamán.
Egy perc alatt egy intézményben felvett kurzusok száma:
Az ETR-t használó intézményekben felvett kurzusok száma összesen:


